2016. augusztus 19., péntek

Nyári bakancslista | IDY

Sziasztok!
Igen, jól látjátok. Valóban csatlakoztam az I Dare You kezdeményezéshez és igazából most szuperizgatott vagyok emiatt az egész miatt, hogy ilyen bloggerekkel alkothatok én is valami közöset. Én. Anna... Tudjátok, az a kiscsaj, aki kitalálta, hogy ő blogolni fog, mert miért ne és most itt van és nagyon boldog.
Egyébként mit ne mondjak kissé megszenvedtem a bejegyzés tartalmával, szóval nézzétek el nekem, hogy nem lett olyan, mint a többieké; még bele kell szoknom.
A téma (amit Hanna talált ki):

  • A 3 pontos bakancslista: utazás, hobbi, család/barátok


1. Utazás
Igazából ilyen szempontból pont jól jött ez a kihívás, mivel múlt héten (azaz 7-12-ig) táborban voltam. Sajnos képek nem igazán készültek (mivel elvették a telefonunkat és csak egy órára kaptuk vissza), de ettől függetlenül szívesen mesélek róla.
Szóval az Erzsébet-program jóvoltából vehettünk részt a CserKÉSZEN az életre elnevezésű táborban, amit Zánkán tartottak. Eleinte semmi kedvem nem volt hozzá; egyrészt, mert cserkészek és akkor na... Meg én még soha nem voltam így táborozni (amikor nem az osztályommal mentünk) és kicsit féltem is, hogy egyedül leszek. A kétségeim nem mondom, hogy hamar elszálltak, de így visszagondolva a nyaram egyik legjobb döntése volt, hogy mégiscsak felültem arra a vonatra. Rengeteg új ember, új élmény ért ezalatt a 6 nap alatt, ami feledhetetlen. Jó, persze voltak mélypontok (pl. amikor kedden anyut úgy hívtam fel, hogy hazaindulok), de mindenhol vannak ilyenek, nem?
Talán az volt sok, hogy ugye a rengeteg új arc sokat kérdezgetett, konkrétan egy perc szabadidőm sem volt és nem ez így túl sok volt.
De kibírtam és itt vagyok és boldog vagyok, szóval örülök annak az egy hétnek!

Itt van az egész tábor.


2. Hobbi
Ez egy igen nehéz pont volt, mivel ugye a két hét első felében egyáltalán nem voltam itthon. Sokat gondolkoztam, hogy mit tettem a hobbijaimért, vagy, hogy egyáltalán mi is az én hobbim (lol). Végül rájöttem. Két könyvet is vásároltam ezen a héten. Szóóóval...
A hobbim az olvasás (bármilyen béna is ezt kimondani- mármint nem szégyellem az olvasást, csak míg mások sportolnak meg ilyenek, addig én... Ülök a szobámba és olvasok... Na mindegy.) és végül tettem érte.
Az egyik könyv az Akkor szakítsunk Leiner Laurától. Ezt már háromszor olvastam, de mindig csak kölcsönkértem, vagy könyvtárból kölcsönöztem, azonban most eldöntöttem, hogy megvásárolom. (Na meg persze a csajszi, akitől vettem elég kecsegtető áron adta...)
A másik pedig Stephanie Perkins-től az Anna és a francia csók. Már olvastam Perkins-től a Lola és a szomszéd srácot és nagyon tetszett, így gondoltam ezzel nem lőhetek mellé. És nem is lőttem, mivel imádom ezt a könyvet.



3. Család/Barátok
Már körülbelül 2 éve nem voltam a Fővárosi Állatkertben, így egész nyáron a szüleim és barátaim fülét rágtam azzal, hogy vigyenek már el az állatkertbe. És kedden történelmi pillanathoz érkeztünk. Végre eljutottam az Állatkertbe. Juhú *taps, taps*
Egyébként nem csak a családommal mentem, hanem jöttek ismerőseink is vidékről. Az állatkertről pedig annyit, hogy szerintem elég sokat változott, aminek nem nagyon örültem... De jó volt sétálgatni egy napot.





Lessétek meg a többiek bejegyzését is!

  1. Sára (http://metaforaszennyezes.blogspot.hu/...)
  2. Nina (http://www.ambivalentina.hu/)
  3. Éda (http://lepkeszarnyesviragfuzer.blogspot.hu/...)
  4. Hanna (http://randomshitthings.blogspot.hu/...)
  5. Natussshka (http://www.natussshka.com/)
  6. Kamasz Lány (http://pepitakastely.blogspot.hu/)
  7. Sasa (http://ewav2.blogspot.hu/)
  8. Oláh Jenni (http://jenniireszegesgondolatai.blogspot.hu/...)
  9. Nadja Blue (http://thepalejournal.blogspot.hu/)
  10. Papay Anami (https://anamiblog.com/)
  11. Balogh Juli (http://inmyownworldflor.blogspot.hu/...)
  12. Vic (http://alienthingv.blogspot.hu/)
  13. Kövesdi Izabella (http://bellepierree.blogspot.hu/)


A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése