2017. február 19., vasárnap

Story of my life

Az elmúlt időszakban nem igazán voltam aktív, mint ahogy ezt ti is észrevehettétek, és őszintén nem is nagyon olvasgattam az eddig követett blogokat, ezért hát kicsit kiestem a kerékvágásból és lemaradtam.
Így történhetett meg az, hogy csak most teljesítem a Story of my life tag-et, amire Ginny hívott ki még ezer éve. Ami késik, nem múlik- ezzel a hatalmas bölcsességgel indítom ezt a posztot. Szeretném még egyszer megköszönni Ginny-nek!

Feladatok:
1. A poszt elejét ellátni a lenti képpel, ami a kihívás jelképe, majd megjelölni egy linkkel a Never Let Me Go-t, mint a kihívást indító blogot. 

2. Bemásolni a „feladatok” részt, így ismertetve mindenkivel a kihívás lényegét és felépítését.

3. Kiválasztani 10 idézetet dalokból, amik leírnak téged, megmutatják az életed egy részét, egy fontos érzelmedet vagy gondolatodat, és leírni őket előadóval és címmel együtt, majd adni egy rövid magyarázatot arról, mit is jelent neked az a pár sor, amit idéztél. Így a kihívás arra is jó, hogy az olvasók kicsit jobban megismerjenek, és remélhetőleg még te is jól szórakozol közben.

4. Kihívni pár bloggert-bloggerinát, hogy csatlakozzanak a kihíváshoz!


And I think you should be somethin' I don't wanna hold back
Maybe you should know that
My mama don't like you and she like's everyone.
Justin Bieber: Love Yourself


És úgy gondolom, te valaki olyan vagy, akit nem akarok visszatartani
Talán tudnod kéne ezt
Az anyukám nem szeret téged, és ő mindenkit kedvel


Egyrészt Justin Bieber, másrészt teljesen igaz a szöveg és egy olyan emberhez kapcsolódik, akiről már sokat olvashattatok. Szóval ezt gondolom Róla és anyu is és hát igen...



Everything that you’ve ever dreamed of
Disappearing when you wake up
But there’s nothing to be afraid of
Even when the night changes
It will never change me and you.
One Direction: Night Changes


Minden, amiről eddig álmodtál
Eltünik, amikor felébredsz
De nincs semmi ,amitől félni kellene
Akkor sem,ha az éjszaka változik
Sosem fog megváltoztatni engem és téged


Természetesen One Direction nélkül nem is jöhetett volna létre ez a lista (sem), így kiválasztottam az egyik kedvenc számomat (jó, az összeset imádom, de most erre esett a választásom).



We keep this love in a photograph
We made these memories for ourselves
Where our eyes are never closing, our hearts were never broken
And time's forever frozen, still
Ed Sheeran: Photograph


Ezt a szerelmet egy fényképben őrizzük
Mi készítettük ezeket az emlékeket magunknak
Ahol a szemünk sosem csukódik be,és a szívünk sosem volt törött
És az idő örökké fagyva áll.


Szerintem Ed-ről is írtam már egy-két posztban és arról is, hogy mennyire szeretem a Photograph-t. Örök kedvencem marad már.



Everybody makes mistakes...
Everybody has those days...
Everybody knows what what I'm talkin' 'bout...
Everybody gets that way...
Hannah Montana: Nobody's Perfect


Mindenki követ el hibákat...
Mindenkinek vannak rossz napjai...
Mindenki tudja miről beszélek...
Mindenki kerül ilyen helyzetbe...


A Hannah Montana gyerekkorom legeslegjobb sorozata volt. Az összes részt láttam már a filmekkel együtt. Régen kívülről tudtam a szövegeket és ráadásul ez a szöveg teljesen igaz, ugyanis öt évvel később rájöttem, hogy tényleg senki sem tökéletes és már így is élek. Köszi Hannah



My youth is yours
Runaway now and forevermore.
Troye Sivan: Youth


A fiatalságom a tiéd
Fussunk el most és mindörökre.


Egyszerűen csak imádom Troye-t és ez a dal, annyira ahw. És hát végülis fiatalok vagyunk, nem?





We're breakin' free
We're soarin'
Flyin'
There's not a star in heaven
That we can't reach.
HSM1: Breaking Free


Szabadok leszünk
Szárnyalunk
Repülünk
Nincs olyan csillag a mennyországban
Amit nem érhetünk el.

High School Musical szintén nagyon meghatározó az életemben és a mai napig hallgatom ezeket a dalokat. Troy és Gabriella. Ahj. Miért nem maradhattam gyerek, hogy még mindig ezt nézzem egész álló nap?:c



I used to bite my tongue and hold my breath
Scared to rock the boat and make a mess
So I sat quietly, agreed politely
I guess that I forgot I had a choice
I let you push me past the breaking point
I stood for nothing, so I fell for everything.

Katy Perry: Roar

Régen ráharaptam a nyelvemre és visszatartottam a lélegzetemet
Féltem attól, hogy miattam fog himbálózni a csónak és attól, hogy rendetlenséget csinálok
Úgyhogy csendesen üldögéltem, és udvariasan egyetértettem
Biztos elfelejtettem, hogy van döntési lehetőségem
Hagytam, hogy megtörj engem
A semmiért álltam, ezért mindennek bedőltem.


Életem (egyik) legigazabb idézete, komolyan. Hogy eddig hogy nem jöttem rá..?



Tépd szét, ha a lapjaidra csak rossz szót írtál,
Lépj hátrébb, ha a gondjaidtól nem látod már, hogy
Fordítva forog a Föld.
Margaret Island: Libikóka


Nagyon szeretem a MI-t és ez az egyik kedvenc dalom tőlük. És ez is egy olyan emberre emlékeztet, aki fontos nekem:)



'Cause I got issues
But you got 'em too
So give 'em all to me
And I'll give mine to you.
Julia Michaels: Issues


Mert problémáim vannak
De neked is vannak
Szóval add őket nekem
És én neked adom a sajátjaimat.


Manu Rios egyik Instagram live-jában hallottam először ezt a számot és egyből megkedveltem.



I'm only human after all
Don't put your blame on me.
Rag'n'Bone Man: Human


Elvégre csak egy ember vagyok,
ne ruházd rám a felelősségedet.


Nagyon szeretem ezt a dalt, egyrészt mert hallhattam élőben Gorbunov Dmitrij előadásában, másrészt a szövege is iszonyatosan tetszik.

Én pedig szeretnék mindenkit kihívni, hogy töltse ki ezt a tag-et, ha még nem tette meg!
Köszönöm!



A.

2017. február 18., szombat

Beilleszkedés

A beilleszkedés az, amikor megpróbálunk megfelelni olyan normáknak, amikben nem feltétlenül teljesedhet ki az egyéniségünk. Az emberek nagy százaléka nem meri felvállalni önmagát, pedig ha őszinték lennénk egymással és nem ítélnénk el másokat, akik egy kicsit is eltérnek a "normálistól" sokkal könnyebb lenne mindenkinek az élete. De hogy mi is a normális, az ideális egy nehéz kérdés. Mint, ahogy tökéletes ember, ideális személyiség sincs. Ne próbáljunk megfelelni akár vadidegen embereknek, elég ha csak a hozzánk közel állók szeretik a valódi énünket. Sokáig azt hittem azzal, ha olyan ruhát veszek fel, mosolyogva megyek végig az utcán és csak jó dolgokat mondok másoknak akkor beilleszkedhetek. Azonban rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nem így működik és hogy nem tartozom senkinek semmivel. Én vagyok az a lány is, aki néha idegbetegen üvölt, aki néha kócosabb, mint bárki más, aki néha megbánt másokat, aki a leghangosabban nevet, de azt hiszem így érzem jól magam. Úgy gondolom, hogy nem illeszkedtem be, én alkottam egy újabb helyet. És ez az a hely, ahol mindenki önmaga lehet és nem kell az elvárásokkal teli világban megfelelnie. Mert mind ilyenek vagyunk. Csak korlátok közé szorítanak. Évek elteltével megértettem, hogy a világ legnagyobb hülyesége az, ha meg akarok felelni mindenki számára, mára már arra törekszem hogy én jól érezzem magam a bőrömben és hogy megtaláljam azokat az embereket akik így is szeretnek, a kívül-belül valódi énemmel.

A.