2016. november 27., vasárnap

Kind words cost nothing

Tulajdonképpen soha nem értettem, hogy miért nem lehet valakinek egyenesen a szemébe mondani azt, amit gondol a cselekedetéről vagy magáról. Persze nem kell félreérteni én nem egy olyan ember vagyok, aki mindenkin átgázolva megmondja a tutit. Csak valahogy az szúrta mindig is a szemem, hogy azt mondták nekem, hogy szeretnek, hogy jófej vagyok meg, hogy mennyire igazam van, aztán a hátam mögül olyanokat hallottam vissza, amin csak pislogtam, hogy mi van. Úgy gondolom, hogy mostanában egyre jobban bírom a kritikákat, sőt éhezem is rájuk, hogy ezekből esetleg tanulhassak. De nem kapok olyan igazi negatív visszajelzéseket. Jó azt, hogy szar vagyok gyakran megkapom, de az alátámasztott vélemények nagyon elkerülnek. Pedig én mindenkit bíztatok arra, hogy közölje velem normálisan a gondolatait. Nem azt mondom, hogy kötelező nyílt lapokkal játszani, de szeretném érezni, hogy mi is van körülöttem.
Mivel önmagam adom a helyzetek 99%-ban még jobban érdekel, hogy mi jön le az embereknek rólam, a viselkedésemről. Szeretném a világot mások szemével is látni és ehhez tudnom kell egyes gondolataikról. Szeretnék még elfogadóbb lenni, szeretném kiölni magamból a borítóról való ítélkezést, mert mindenkinek jár az első tiszta lap, amit eddig nem mindig adtam meg, mert mi emberek szörnyűek vagyunk. Képzeljétek el, nem merjük magunkat megmutatni a világnak, álarc mögött rejtőzködünk, nem állunk ki az igazunkért, hanem elfogadjuk a többség döntését. Rájöttem, hogy imádok én lenni az az egy az akár százzal szemben, ha nekem van igazam, vagy csak a véleményemet illetően. Én felvállalom, ha valamiben nem értek egyet. Az egy másik dolog, hogy nem mindig gondolnak bele az én verziómba. Ezért szeretnék megismerni minél több világnézetet, meglátást, embert, hogy eldönthessem, hogy mit gondolok a világról, hogy ki is vagyok én és, hogy mit akarok az élettől.
Mert mindenki ezt mondja, hogy erről szól a kamaszkor, hogy megtaláljuk önmagunkat. Hát akkor én itt vagyok és nem akarok elvesztegetni egy órát sem ebből az időszakból. Minél több dologban részt szeretnék venni, meg szeretnék tapasztalni. A múltkor azt mondta a kémiatanárom, hogy ami mindenben benne van, az valahogy még sincs benne semmiben. Elgondolkoztatott ez a mondat és rájöttem, hogy ennek nincs feltétlenül igaza.Attól még, hogy sok mindenben részt veszek és kipróbálom magam és megpróbálom kimaxolni a helyzeteket, nekem igenis van helyem több dologban is. Tartozom valahová. Több helyre is. És büszke vagyok arra, hogy lassan 15 évesen ennyi mindenhez volt már közöm. És ez szerintem nem probléma. Az inkább probléma, aki semmiben nincs benne, vagy csak félig és mégis elhitetik vele, hogy ott a helye.

2016. november 12., szombat

IDY | Changes

Sziasztok!
Régen volt már I Dare You bejegyzés, ami nekem is hiányzott, de időhiányban nem tudtam megvalósítani a terveimet.
A mostani feladat az volt, hogy az elmúlt két hétben időt kellett szánni a hobbijainkra.
Az egyik dolog, amit bőven csináltam az olvasás volt. Erről az előző posztomban olvashattok bővebben. A Readathon mellett Wattpaden is rengeteg sztorit befejeztem, majd írok egyszer a kedvenceimről.
A másik a filmnézés volt. Az őszi szünetem 95%-ban pihenés volt és hát megnéztem egy jó pár filmet. Többek közt az Expelled-et is Cameron Dallas főszereplésében teljesen angolul, ami nálam nagy szó, szóval büszke is vagyok magamra.
Ami még meghatározó volt az elmúlt két héten, de nem annyira sorolhatjuk a hobbik közé az a barátokra való figyelés volt. Ugyanis találkoztam Rékával is, a Pepitakastély blog írójával. És nagyon jól éreztük magunkat, egy egész délutánt együtt töltöttünk. #internetfriendshiparereal
Volt egy tök jó Halloweeni bulim (értitek tök- jó hahaha), ahol a barátaimmal lehettem és nagyon jól éreztük magunkat. Illetve az egyik barátommal a kapcsolatunk egy nagy lépcsőt lépett felfelé, amire büszke vagyok.
Lessétek meg a többiek bejegyzését is.

2016. november 6., vasárnap

Readathon | ready!

Még szeptemberben botlottam bele Ginny bejegyzésébe, ami egy felhívás volt az őszi szüneti Readathon-ra, avagy az olvasó maratonra. Alapból terveztem valami hasonlót, mivel nagyon elhanyagoltam mostanában a könyv alapú olvasást, azonban emiatt a kezdeményezés miatt sokkal nagyobb kedvem lett 24 órán keresztül olvasni, ugyanis így volt valami, ami tényleg inspirált. A kihívás lényege tehát az volt, hogy egy teljes napon keresztül olvassunk, de több infót Ginny-nél olvashattok. Ezt nekem nem teljesen ilyen formában sikerült teljesíteni, de a 24 óra könyvre való figyelés megvolt.