2016. március 2., szerda

Talkin' | Felvételi#1

Sziasztok!
Már említettem egy párszor, hogy nyolcadikos vagyok és ugye ez együtt jár azzal, hogy voltam írásbelizni, szóbelizni is. 
Most a gondolataimat szeretném veletek megosztani a továbbtanulással kapcsolatban, mivel eléggé benne vagyok a témában- tekintve, hogy idén felvételizek. :D Szóval ilyen alap dolgokat most nem szeretnék leírni, de majd készülök egy ilyen jellegű bejegyzéssel is.
Tehát először is.
Az írásbeli, mondjuk azt, hogy hűhaderosszlett. Jó igazából az országos átlagon felül vagyok egy kevéskével, de akkor is. A matek 19, a magyar 40 pontos lett, ergo összesen 59 pontocskamontocskát értem el, ami a tervezett alatt foglalt helyet, sokkal. Az írásbeliről még annyit, hogy szerintem borzasztóan nehéz volt, de mindegy túléltem és mindenhová behívtak ezzel a kaksi számmal szóbelizni, szóval:



Három iskolát jelöltem meg:
1. Leövey Klára Gimnázium (Budapest)
mozgóképkultúra és médiaismeret csoport
történelem-társadalomismeret csoport
dráma csoport
emelt óraszámú, haladó angol csoport
informatika csoport
2. Gundel Károly Vendéglátói és Idegenforgalmi Szakközépiskola (Budapest)
| 4 éves angol Turisztikai szakgimnázium
3. Ady Endre Gimnázium (Budapest)
| Humán szak
| Általános tantervű szak

Ezeket így jelöltem meg, ugyanilyen sorrendbe. A Leövey-be szerettem volna mindenféleképpen menni, ez még mindig így van. Tehát a Leövey az álmom és úgy tűnik sikerült megvalósítani. (Mindjárt kiderül miért).
A ponthatárok egyébként fent vannak a honlapokon, ezzel most nem traktállak titeket. 
Szóval február 18-án derült ki, hogy behívtak-e szóbelizni a Leöveybe. Igen, behívtak mindegyik szakra. Nagyon örültem neki.
A szóbeli napja nekem február 20-a volt. Nagyon féltem tőle, mert szinte mind az öt szakon nehéz tételek voltak megadva.
Informatikával kezdtem, amin hát mit ne mondjak. Remekeltem. Az igazgató és egy másik info/matek tanár volt a szóbeliztető. Bementünk hárman, húztunk egy matek és egy info tételt, leültünk és 20 percet kaptunk a kidolgozásukra. Nem volt tökéletes az info, de szépen javítottam és szinte biztos vagyok benne, hogy megkaptam a maximális 25 pontot. Jó kezdés volt.
Ezután következett a haladó angol szóbelim. A Weather tételt húztam, ami annyira nem ment. Nem volt annyira rossz, de hát jobbra számítottam, kb. mindegyik másik tétel jobban ment volna. Ezenkívül még kaptunk három magyar mondatot, amit le kellett fordítani angolra, az se lett tökéletes.
A harmadik szóbelim volt a napom mélypontja. Vagyis a töri szóbeli. Géza fejedelmet, Rákóczi Ferencet és Széchenyi Istvánt húztam. Mindhármukról kellett beszélnem, ami számomra nagyon sok volt. Erről nem is szeretnék többet mesélni.
A negyedik, dráma szakon történt. Nagyon kedves tanárnőt kaptam és egy jó feladatot, amiről sokat tudtam mesélni. Nagyon szimpatikus volt, ekkor azt gondoltam, hogy oda szeretnék menni, de még hátra volt egy média.

Ide már úgy mentem, hogy tök mindegy, lesz valami. A feladatom az volt, hogy a Facebook előnyeiről, hátrányairól kellett beszélnem. Nagyon jól ment. Nagyon szimpatikus volt a két tanár. A végén azt mondták, hogy már ne is menjek tovább (mert látták, hogy több szakot is megjelöltem), hanem inkább menjek oda. Aztahűhaomajgadwowazthiszemodamegvisszavagyokmosthűhaaaaaaa
Szóval kb. így éreztem magam. Azt hiszem, hogy FELVETTEK! Amikor kisétáltam a teremből, akkor egy viszonylag nagy tér fogadott, ahol többek között ott ült anyu is, meg még egy csomó idegen. Szó szerint ugrándozva rohantam ki a teremből. Szóval igen, hogyha ti is ott voltatok 20-án a Leövey-ben olyan 11 órakor a Kodály-terem előtt és láttatok egy ugrándozó és vigyorgó kis vörös gyökeret, na az én voltam. De a világ legvidámabb ugrándozó, vigyorgó kis vörös gyökér voltam, mert FELVETTEK, az álomiskolámba! Juhúúúúúú.
Ma csak ennyiről szerettem volna írni, legközelebb megírom a Gundeles és az Adys szóbeli élményeimet is. 
HA ti is felvételiztek írjátok le, hogy hova, hány pontotok van és milyen volt a szóbeli!

Így néztem ki, miután megtudtam, hogy FELVETTEK!
A.



ELÉRHETŐSÉGEIM:
~ Facebook: https://www.facebook.com/maniacgirlblog/?ref=hl
~ Instagram: https://www.instagram.com/annacska1219/
~ Ask.fm: https://ask.fm/maniacgirlblog
~ E-mail: maniacgirlblog@freemail.hu
~ Twitter: https://twitter.com/maniacgirlblog?ref_src=twsrc%5Etfw

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése