2016. június 2., csütörtök

Fangril!?

Amióta az eszemet tudom fangirl vagyok. Mindig is fangirl voltam. És örökké az is maradok.



Fangirl: (angol) Jelentése rajongó lány. Olyan emberekre (lányokra) használjuk, akik valamiért (sorozat, film, könyv, ember...) rajonganak egyfolytában. Például: a fenti képen látható srácokért ölni tudnék. A fangirlök táborait fandomoknak nevezzük.

Sokféleképpen halhat meg egy fangirl. Most ezekből szeretnék pár példát felsorolni.



1. Elfelejt aludni az olvasás/sorozat/filmnézés miatt.
Előfordult már, hogy úgy voltam vele este 8 órakor, hogy még olvasok egy picit, aztán mikor legközelebb ránéztem az órára már fél 12-t mutatott. Ilyenkor két dolog történhet: az első hogy lefekszek aludni (ritkább eset); a második, hogy még olvasok egy kicsit és legközelebb fél 2-kor eszmélsz fel (gyakoribb eset). Szörnyű miken kell keresztülmennünk.

2. Hiperventillál (avagy túllélegez) és elájul, mert talál egy képet RÓLA.
Valamelyik nap az iskolában, szünetben épp Instagrammoztam és mindenki csak annyit hallgatott, hogy Anna minden percben felvisít, hogy decukiiiii.


3. Túlérzékenység.
Minden egyes kiolvasott könyv/befejezett sorozat/film után az első reakcióm, hogy megkönnyezem és hihetetlenül nagy ürességet érzek belül. Ezek után jön az egy-két éjszakás depresszió, aztán jön az újabb könyv/film/sorozat és elölről kezdődik minden. Brutális.

4. Olvasás közben átmegy az úton és elütik.
Veletek is előfordult már, hogy az úton úgy akartatok átmenni, hogy csak félszemmel figyeltetek a külvilágra vagy még annyival se, mert épp egy izgi részt olvastatok/megláttátok ŐT? Velem már előfordult, nem kívánom senkinek, amikor egyszerre kap két szívinfarktust.

5. Kiesik a szeme a maratoni film/sorozat/könyv nézéstől/olvasástól.
Borzalmas, miket kell túlélnünk. Például amikor már úgy érzed szint kifolyik a szemed, de még mindenképp meg akarsz nézni egy részt, vagy el akarsz olvasni egy fejezetet. Életveszélyes.

6. Meglátja az egyik kedvenc OTP-jét.
/OTP=One True Pairing- ha két karakter összetartozik/
Ezt úgy érzem, hogy nem kell ragozni. Gabriella&Troy; Márxi; Bella&Gregg; Chris&Lor. OMG. Sírni fogok♥

Egyelőre ennyi szenvedésünket jegyeztem le, de ha szeretnétek folytatást, akkor jelezzétek, köszi. Ti miért vagytok fangirlök? (vagyis ki(k) miatt?:D)

Én vagyok a jobboldali.
A.

4 megjegyzés:

  1. Niaaaall!! *.* Esküszöm teljesen átérzem a helyzetedet. :3 Az ismerős, amikor a kedvenced/kedvenceid épp egy díjátadón lépnek fel (rendszerint valamelyik másik időzónában) és neked fent kell maradni hajnali 2-ig, hogy megnézd őket, mert különben el se alszol? :D

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ennél mar csak az a jobb, mikor suliban vagy és akkor van a film/sorozat premierje. Na a falra maszok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, tényleg szörnyű. És nehéz... Ilyenkor általában elgondolkozok az összes öngyilkossági lehetőségemen. :D

      Törlés