Fogjunk össze!

Sziasztok!

Nemrég rátaláltam Niki Fogjunk össze! felhívására, aminek az a lényege, hogy ma (július 17-én) a bloggerek kitesznek egy bejegyzést arról, hogy mit is jelent számukra a blogolás. Személy szerint imádom és támogatom az ilyen jellegű kezdeményezéseket, szóval nem volt kérdés, hogy ebben is részt szeretnék venni. A bejegyzés végén megtaláljátok a többi blogger bejegyzését is. Olvassátok el a többi Fogjunk össze! posztot is!

Én már elég régóta blogolok (ha nem tekintjük az abszolút ezeréves próbálkozásaimat akkor is már lassan 3 éve). Persze a régebbi blogjaimon nem volt ekkora aktivitás és nem is szívesen hozom fel a Maniac Girl előtti korszakot, de őszintén be kell vallanom, hogy mindig is szerettem volna blogolni. Mindig is örömet okozott, hogy írjak és, ha már volt rá ilyen lehetőség is, hogy mások is olvashatják, akkor persze, hogy belevágtam.

A 3 év alatt rengeteget fejlődtem, ezt leginkább anyukám tudja alátámasztani, aki mind a 3-4 blogom fejlődését figyelemmel kísérte/kíséri. Az elején csak úgy jó volt írni. Unatkoztam és kellett valami, amivel kitöltöttem azt az űrt a szabadidőmben, merthogy én nem nagyon jártam különórákra, edzésre, így sok volt az időm, amiben leginkább haszontalan dolgokat csináltam. Aztán elkezdték egy páran olvasni az írásaimat, a tippjeimet és jól esett látni azt a számot, ami akkor még hatalmasnak tűnt, ma pedig (nagyjából) napi szinten van annyi megtekintésem. De boldog voltam, mert úgy éreztem, hogy végre valamiben megtaláltam önmagam. 

Aztán ennek a korszaknak csúnya vége lett (de nem emlegetjük a fel a múltat) és egy ideig majdnem egy évig nem is írtam blogot. Ami nélkül persze nehéz volt az élet, így létrehoztam a Maniac Girl's Blogot. Ami a legelején teljesen másnak indult, mint amilyen ma. Egy álmodozó, mániákus lány kötetlen írásait szerettem volna megosztani az olvasókkal, csak valahogy mélyen, tudatalatt megváltozott a hozzáállásom. Ahogy nőtt a megtekintések száma és barátokra is leltem itt, úgy megváltozott ez az egész. Persze, ugyanakkora (ha nem nagyobb) örömet érzek amikor kikerül egy-egy bejegyzés és látom a statisztikákat, de valahogy mégis más. Boldog vagyok, szeretek írni, de hiányoznak azok a (néha) semmitmondó, (talán egyesek számára) uncsi bejegyzések, amiket szeretnék visszahozni ide a blog életébe.

Aztán persze nem bírtam megmaradni egy helyben, mert kellett még valami, ami leköt, így jött egy új blog ötlete. Ez a History. Egyszerűen imádom írni, még akkor is, ha valaki szerint nem képvisel akkora értéket. Mégis dolgozok vele és szerkesztem és próbálkozok. És szerintem ez a lényeg, mindig is ez volt, hogy megpróbálom jobbra csinálni. Megpróbálom, hogy többet és érdekesebbet. Mindig is ezt szerettem volna elérni, hogy élvezzem azt, amit és ahogyan csinálom. És én élvezem. Hiába nem olyan sok a megtekintés (a régihez képest mégis több) szeretem csinálni és még ez sem veszi el a kedvem. Ami szerintem fontos, mert sokan nagyon rágörcsölnek erre az egészre és abba is hagyják a blogírást. Nem mindig kapok kommentet, éppen ezért amikor valaki mégis ír, nagyon megbecsülöm azt. És nagyon hálás is vagyok neki azért.

És bár nem vagyok (még) nagyon benne a bloggerközösségbe, azért szerintem igyekszem és majd egyszer én is szeretnék annyit számítani.

Régen abszolút anonim módon szerettem volna ezt a blogolást csinálni, mert önértékelési problémáim voltak (vannak) és nem nagyon szerettem volna a külsőmre esetleg negatív kritikát kapni. Szerencsére (és ezért tényleg összeteszem mindkét kezem) még nem volt itt a blogon haterem, trollom és emiatt is nagyon hálás vagyok. Kaptam már egy-két (jó talán több) segítő véleményt, aminek szintén nagyon örültem. Mert ezek az emberek miatt (is) éri meg, hogy mindig leülök kitalálom, összeszedem, megírom, kijavítom, átnézem, megszerkesztem és publikálom a posztokat.

Ha szeretsz írni és szeretnéd megosztani másokkal egy blogon az alkotásaidat, akkor hajrá. Ez egy olyan világ, ahol mindenki megfér mindenki mellett és tudjátok, ha valami nem tetszik, ott az X és megvan oldva. Nem kell olvasnod semmit, nem kell reagálnod semmire, és ezért is király ez a felület. Azt csinálsz, amit akarsz, szabad kezed van és te irányítod az egész világod.

Próbáltam nagyjából érthetően és összefüggően összeszedni a gondolataimat, de ez nem biztos, hogy sikerült. Néha nagyon elszalad velem a paci és csak össze-vissza beszélek dolgokról.

Egyszer, amikor kicsi voltam, megálmodtam magamnak egy világot, ahol mindenki egyenlő esélyekről indul és nem ítélkeznek felettem- azt hiszem megtaláltam. És köszönöm. Mert itt vagyok én, Anna, hihetetlenül mániákus lány, akit sokan nem szeretnek, de itt mégis találtam embereket, akik elfogadnak így, ahogy vagyok. Boldog vagyok. Mindenki, aki blogol, alkot valami maradandót, valami értékeset. Sok időt fektetek a blogolásba és sok energiát, de úgy érzem, hogy megéri. Minden percért megéri.

A.