Blablabla || Még sosem szerettem ennyire úgy, ahogy téged szerettelek.

Fel nem használt koncertjegyek; meg nem beszélt találkozók; el nem olvasott könyvek; megválaszolatlan üzenetek; le nem gördülő könnycseppek; ki nem mondott gondolatok; emlékeket felidéző (egykor) még értékes tárgyak; ki nem ragasztott poszterek; visszahangzó üres beszélgetések és lehetőségek, amelyeket nem ragadtam meg. Ezekkel van tele a szobám. Meg a fejem. És ki kell adnom magamból, mert azt érzem, hogy felrobbanok.

A minap történt velem valami, ami eléggé kikészített. Nem nagyon szeretném részletezni; a lényeg az volt, hogy kaptam egy levelet egy olyan embertől, aki fontos volt nekem. Egy olyan levelet, ami annyira volt semmitmondó és üres, mint a kapcsolatunk. Ezért azonban nagyjából senkit sem hibáztatok. Csakis magamat. Mert naiv voltam és azt hittem, hogy mások is komolyan gondolják az ígéreteiket. Hát már belátom, hogy ez nem igaz. (Persze biztos, hogy vannak kivételek, azok jelentkezzenek itt, kommentben...)

Amikor megláttam az üzenetet egyszerre több dolog is végigfutott az agyamon. Egyrészt, hogy hogyan lehet valaki annyira gyökér butuska, hogy még egy ilyen levél megírásakor is emoji-kat használjon. Megértem én, hogy a cinizmust akarta ezzel hangsúlyozni, de anélkül a 3 emoji nélkül is megértettem, köszönöm. Másrészt, hogy mi jogon kér engem számon. Harmadrészt, hogy hogyan tudtam én ezt az embert szeretni.
Őszintén örülök, hogy végre lezárul egy korszak az életemben azzal, hogy ő kilép belőle. Igazán boldog vagyok.
Persze tudom, hogy nincsenek szőke hercegek fehér lovon, de azért álmodozhatok, nem? Szerintem igen. És ez a srác egyáltalán nem volt se szőke, se herceg és még csak lova sem volt. Barna volt motorral és olyan stílussal, amit nem is értek és nem is akarok megérteni. De én tényleg naiv voltam és elhittem neki mindent.
Ez most nem egy ilyen szakítós-dühös bejegyzés, mert voltak jó pillanataink amikor én utaztam miatta 180 km-t és azokért megérte minden szenvedés. Talán nem így kellett volna, hogy véget érjen, de így legalább nem annyira fájdalmas.
Azért köszönöm ennek a fiúnak, hogy megtanított nekem sok dolgot.
Egy korszak lezárult, de jön a következő a gimibe. A gimi pedig még sok lehetőséget tartogathat nekem, amiket meg kell ragadnom.