/Megjegyzés: eléggé a bő lére eresztettem ezt a posztot, szóval csak popcornnal vagy egyéb nasival ajánlom az olvasását/
Az előző hosszú hétvégére vonatkozóan már napokkal előtte megvoltak a kis terveim (amiket matekóra közben jegyzetelgettem le a leckefüzetembe) arról, hogy hogyan is fogom átalakítani az én kis cuki szobámat, amiben pontosan november elején költöztem be. Ééés meguntam. Na mármost. Mindig is szerettem a változást és valahogy úgy éreztem, hogy bepunnyadtam. Már nem izgalommal néztem be az ajtómon, hanem azzal a gondolattal, hogy dik, mikor mehetek már el innen mikor változik már meg. Persze oda én is eljutottam, hogy valószínűleg soha a büdös életbe nem fog magától makeoverolódni (új Kazinczy), így kezembe vettem az irányítás, vagy a gyeplőt; tök mindegy és gondosan megterveztem az átalakítást. De, hogy mi is volt a terv?
1. Először is körbenéztem és megpróbáltam az összes lehetséges módot kitalálni, elképzelni magamat benne. Ezen szűrő után csak három-négy lehetőség maradt meg, így könnyebb dolgom volt. Utána átgondoltam, hogy ha valaki bejönne, akkor melyik lenne a legjobb megoldás, végül praktikussági szempontból is megvizsgáltam az ügyet, így két opció maradt. Ez még mindig sok, ha azt nézzük, hogy ez azt jelenti, hogy minimum kétszer át kell tologatni mindent, ami valljuk be nem a kedvenc elfoglaltságom, de mindegy, ezzel a két tervvel még így is előrébb voltam.
2. Ezután következett a papírra vetés, mint egy szerződés saját magammal, hogy most már tényleg emeljem fel a seggem és csináljak valamit, mert ki fogok akadni. Amúgy nem, nem vagyok skizofrén, köszönöm szépen. Lerajzoltam a szobám eredeti állapotát és a két választási lehetőséget. Próbáltam szorozni, osztani, hogy melyikkel maradna több szabad terület és a végeredmény nagyjából ugyanolyan maradt. Repkedtek a pro-kontra érvek a füzeteimben. Próbáltam minden lehetséges szituációt, lehetőséget figyelemebe venni, de aztán következnie kellett a makeoverezés előtti (talán) legfontosabb pontjának.
3. Amikor rendet raktam. A szobámban ugyanis olyan egyhónapnyi szemét uralkodott, tele szennyesekkel, üres tálakkal, vizes flakonokkal, chipses zacskókkal és egyéb ínyencségekkel. Mindent szépen elpakoltam. ráadásul még a ruhás szekrényemben is rendet raktam, mindent szétválogattam és gondosan rendezgettem a ruhákat.
4. A következő lépés a kipakolás, porszívózás, felmosás és maratoni szellőztetés volt. A kipakolás alatt értem, hogy a matracomat, ágyneműmet kiszabadítottam és mindent ami könnyen mozdítható volt, eltávolítottam a szobából.
5. Az kevesebb mozgatással járó opcióval kezdtünk, időközben visszakerült a matracom arra a pár percre, hogy megnézhessem, de több okból sem tetszett. Az egyik az volt, hogy túl sötét lett volna az íróasztalom környéke, meg amúgy sem tetszett.
6. Aztán újra kirámoltam a matracom és kezdődött az új makeoverezés és... Tökéletes volt. Nagyjából minden szempontnak megfelelt, amiket kitűztem magamnak. Ezután már csak a visszacuccolás várt, meg még egy-két csinosítgatás és a következő DIY programok átrágása.
A díájvájkodást már aznap elkezdtem, de ezekről majd egy másik posztban szeretnék írni.
És, hogy miért is volt olyan fontos ez a szobaátalakítás? Nos, azt hiszem, hogy változni akarok. Le szeretném vágni a hajam, új ruhákat szeretnék venni, új dolgokat szeretnék kipróbálni, belekezdeni új dolgokba. Rájöttem, hogy már kinőttem ebből a szerepemből. Írhatnám csúnyán, hogy levedlettem a régi Annát. De nem mondom, mert nagyon undorítóan hangzik. Azonban igaz. Már nem az akarok lenni, aki voltam. Tekintve, hogy hamarosan gyökeresen megváltozik az életem a gimivel. Így hamar el kellett kezdenem a makeoverezést. Erre is van egy listám, de erről majd később. Igazból nem is megváltozni szeretnék, hanem csak önmagam lenni. Be vagyok szorulva a négy fal, az elvárások és a korlátaim közé. Már régen rájöttem, hogy nem jó itt bent lenni, de az elmúlt időkben rájöttem, hogy konkrétan fulladozom itt belül (persze, csak képletesen), de valahogy senki nem hallja a kiáltozásomat.
Pár hete (jó sok hete, igazából) valamit elemeztünk magyar órán a tanár, hogy számunkra mit jelent az élet, mit akarunk elérni. Én pedig nem tudtam mit mondani. Jelenleg lógok a levegőben, két iskola között, de természetesen inkább a jövő felé kacsintgatok. Oda viszont nem mehetek a régi Annaként, mert előre tudom, hogy nem fogom magam jól érezni, mint ahogy most sem. De visszakérve a magyartanárom kérdésére, az osztálytársaim elpoénkodták, engem viszont megfogott és nem eresztett ez a kérdés. Azóta ezen törtem a fejem, hogy nekem végülis mit jelent az élet. Talán azt, hogy megmutathassam magam, hogy bizonyítsak. Habár mostanában eléggé a tököm hócipőm is tele van ezekkel a elvárásokkal, de akkor is. Szóval nektek mit jelent az élet?
Tehát megváltozok és ez most fontos volt, az előrelépésben, ezért volt hát olyan fontos ez a makeoveresdi.
A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése