És ez is elérkezett.
Amikor a ballagásom után félig nevetve, félig sírva huppantam le az ágyamra azt akartam, hogy csak egy kicsit egyedül legyek, semmivel sem törődve, kötelezettségektől mentesen. Szabadságot akartam.
Most pedig, amikor éppen próbálom összeszedni a gondolataimat erről a nyaramról megállás nélkül ugranak be az emlékképek, amelyekre örökre emlékezni fogok.
Sok mindent tanultam és tapasztaltam ezalatt a 2 és fél hónap alatt és büszke vagyok azokra a dolgokra, amiket megtettem. Semmin sem változtatnék, mindent ugyanúgy csinálnék újra, ahogy történt. Ez volt azt hiszem, életem első igazi nyara. Olyan dolgok történtek velem, amiket el sem tudtam volna képzelni.
Habár egy eseménytelen, egész-nap-alvós nyarat álmodtam meg magamnak azon a bizonyos ballagás utáni estén, valahogy teljesen máshogy sült el, de örülök neki.
Szóval most következzen egy részletes és eléggé személyes nyárzáró bejegyzés, képekkel és minden egyébbel.
Kezdődött ugyebár a ballagásommal. Ez az a dátum, ami örökre meg fog maradni bennem. És nem csak azért, mert körülbelül szeptember óta számoltunk vissza az egyik barátnőmmel; és mert úgy tekintettünk a június 16-ára, mint egy szent dátumra. Nem.
Hanem azért, mert ezzel az időponttal egy olyan korszakot zártam le, amire (bármi is történt) összességében büszke vagyok.
És gyerekek, kijártam az általánost. Már megvan a 8 általánosom. Hát mi ez, ha nem királyság? :D
Ez volt az első, amit fel kellett dolgoznom. Hogy én már soha nem megyek oda vissza. Ami alapjáraton nem is lett volna nehéz (tekintve, hogy 4 általános iskolába jártam a nyolc év alatt), de akkor olyan szintén féltem a gimitől, hogy inkább visszasírtam volna azt az osztályt, meg tanárokat. #nocomment
5. éve is részt vettünk a Múzeumok Éjszakáján. Már két éve minden Múzeumok Éjszakáján megfogadom, hogy jövőre a barátaimmal megyek, de ez idén sem jött össze. Most már tényleg megfogadtam. Bocsi anyu, de tudod te is, hogy miért:D
Igazából jól éreztem magam. Sok élménnyel gazdagodtam itt is. Plusz egy ilyen papírral is, ami a szobám falát díszíti. Koreaiul a nevem van rajta, ezt a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumában kaptam.
Most mondjátok., hogy nem vagyok menő.
Nem tudjátok azt mondani.
lol
Az ezt követő napok mondanám, hogy eseménytelenül teltek, de ez nem igaz. Ugyanis 27-én már a mamámhoz tartottunk, vidékre.
Habár egy eseménytelen, egész-nap-alvós nyarat álmodtam meg magamnak azon a bizonyos ballagás utáni estén, valahogy teljesen máshogy sült el, de örülök neki.
Szóval most következzen egy részletes és eléggé személyes nyárzáró bejegyzés, képekkel és minden egyébbel.
Hanem azért, mert ezzel az időponttal egy olyan korszakot zártam le, amire (bármi is történt) összességében büszke vagyok.
És gyerekek, kijártam az általánost. Már megvan a 8 általánosom. Hát mi ez, ha nem királyság? :D
Ez volt az első, amit fel kellett dolgoznom. Hogy én már soha nem megyek oda vissza. Ami alapjáraton nem is lett volna nehéz (tekintve, hogy 4 általános iskolába jártam a nyolc év alatt), de akkor olyan szintén féltem a gimitől, hogy inkább visszasírtam volna azt az osztályt, meg tanárokat. #nocomment
Igazából jól éreztem magam. Sok élménnyel gazdagodtam itt is. Plusz egy ilyen papírral is, ami a szobám falát díszíti. Koreaiul a nevem van rajta, ezt a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumában kaptam.
Most mondjátok., hogy nem vagyok menő.
Nem tudjátok azt mondani.
lolAz ezt követő napok mondanám, hogy eseménytelenül teltek, de ez nem igaz. Ugyanis 27-én már a mamámhoz tartottunk, vidékre.
Ez volt az a hely, ahol a múltam és a jelenem ütközött. Több szempontból is.
Illetve tudjátok (vagy nem tudjátok) itt volt egy személy, aki miatt nagyon szerettem volna menni és azt hittem, hogy minden okés lesz. Persze a sors közbeszólt és nem minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Aminek őszintén örülök.
Hiába volt ő az életem része egy évig, de néhány gólyatáboros ember többet tudott meg rólam, mint ő (lásd: később). Sokat tanultam és tapasztaltam általa és egy szép emlékként teszem el abba a bizonyos dobozba. És mivel sajnos nem volt alkalmam, most szeretném neki megköszönni ezt az egészet, ami volt.
Az elkövetkezendő majdnem három hét az édes semmittevésről szólt. Ekkor engedtem el azt a fiút és azt hiszem ez elég is volt lelkileg. Alig mozdultam ki és nem nagyon találkoztam emberekkel. Volt olyan, hogy napokig nem írtam vissza embereknek és nem kommunikáltam a külvilággal, de jól éreztem magam. Legalábbis jobban, mintha mindenhova kitettem volna, hogy milyen szupcsin érzem magam.
Ez az időszak az alkotásról szólt. A temérdek időmet a hobbimnak, az írásnak szenteltem. Nagyjából 0-24-ben. Ez a póló is minket; engem, a szenvedélyemet és titeket, az olvasókat szimbolizálja. Olyan szinten kisajátítottam ezt a gyémántot, hogy most már ez tényleg a mi jelképünk lett.♥
A nyáron egyébként olyan mérföldköveket tettünk meg mindkét blogommal, hogy húha. Illetve társíró is lettem. Szóval... :) Nagy boldogság van.
A nyáron egyébként olyan mérföldköveket tettünk meg mindkét blogommal, hogy húha. Illetve társíró is lettem. Szóval... :) Nagy boldogság van.
Illetve az utazásunk előtti hétvégén újra jóban lettem egy olyan emberrel, aki szintén nagyon fontos nekem. #sziameri
Utána következett az egyhetes nyaralásunk a Balatonon. A nehézségek árán is jól éreztem magam és szeretnék jövőre is menni. Közben volt a névnapom, ami azt hiszem idén először nem kapott akkora felhajtást, amit nem is sajnálok, mert nem lett volna kedvem semmi extrához. Mivel barátokkal voltunk, így soha nem unatkoztunk. Illetve hát ott is megismerkedtünk néhány emberrel. #sziaNÉMET #mégmindigszeretlek #miértnemigazolszvissza :D
Aztán jött az én legeslegjobb barátnőm vidékről, hogy együtt eltölthessünk pár napot és "bevehessük Bp-t". Ez jelentem sikerült. Voltunk moziba, a Margitszigeten, meg csak úgy sétálgattunk és kibeszéltük az élet nagy dolgait. Fruval iszonyatosan gyorsan repült az idő, de minden perce boldogsággal töltött el. A mozi egy külön posztot igényelne, amit ott leműveltünk Zac Efron miatt. Utólag is elnézést szeretnénk kérni. Na, de hát mit vártatok két 14 éves lánytól, akik meglátták nagyvásznon Zac Efron tökéletes felsőtestét.? Ugye...
A Szabadság-hídon pedig elhelyeztünk egy közös lakatot, ami a 11 éves barátságunkat jelképezi. Azt hiszem, ez elég romi. Kétségkívül kijelenthetem, hogy a nyaram nagyrészt barátságokról szólt. Még akkor is, ha egyesek szerint antiszoc vagyok.
Ezen a nyáron részt vettem életem első blogos találkozóján. Igazából nagyon jól éreztem magam és örülök, hogy el tudtam jutni egy ilyenre is. Az tuti, hogy máskor is fogok menni. Illetve ekkor találkoztam először Rékával. Biztos tudjátok, hogy mi milyen jóba vagyunk és, hát végül mégiscsak össze tudtunk hozni egy (kettő) talit. És találtam egy másik lányt is, akivel biztosan fogok még találkozni.
(Na ki talál meg minket?:)
Illetve részt vettem életem első igazi nyári táborában is. Erről itt írtam bővebben. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy nagyon meghatározó volt ez a tábor az életemben. Rengeteg emlékkel és egy pulcsival lettem gazdagabb. #bocsAezígyjöttössze Nagyon örülök, hogy végül mégiscsak feltoloncolt anyu arra a vonatra, ahonnan egyébként leszállhattam volna. De tényleg. Szerintetek ki az a gyökér béna, aki otthon hagyja a szülői igazolást arról, hogy nincs semmi agyi problémája, amikor ezerszer elmondták, hogy vigye. Hát én. Aztán utána már nyugtatót is ajánlottak. De ez egy hosszú sztori.
Aztán végre eljutottam két év után a Fővárosi Állatkertbe, aminek nagyon örültem. Azonban kissé csalódásként ért az egész. De attól függetlenül mégis voltam ott és végül is jól sült el.
Azt hiszem ez egy tökéletes kép lett rólam (pláne az arcomról). A nyáron valami ilyen mentalitást tanultam meg, és ez lett a mottóm. Szóval mindenféleképpen megerősödtem ezalatt a két hónap alatt.
Igen, ezt a képet Leiner Laura tette fel az Ő Instagramjára, ezért is vagyok ennyire büszke rá. Az ott, a bal alsó sarokban, tényleg az én eszelős tekintetem. És még milyen büszkén vigyorgok. Ide is Réka, barátnőmmel jutottam el. És köszönöm neki. Ez az élmény, amit akkor tapasztaltam meg, amikor megálltam a plakát előtt, fülembe Harry és az 1D üvöltött, én pedig elsírtam magam. Szerintem gyönyörű és minden fangirl átérezheti a helyzetemet.
És így a végére volt egy király gólyatáborom is, ahol nagyon jól éreztem magam. De tényleg. Amennyire nem akartam elmenni, olyan jó volt. Még akkor is, ha nagy erőfeszítésbe került leküzdeni az ember-utálatomat. Megérte.
És így a végére összefoglalóként, fogalmam sincs, hogy mit kéne írnom. Nem akarok egy ilyen nyálas lezárást, de azt hiszem, hogy most belefér. A nyáron megtapasztaltam, hogy milyen elengedni valamit és valakit. Hogy az, ha valamitől elbúcsúzunk nem feltétlenül rossz dolog. Hogyha valami új történik attól nem kell félni. Viszont nyitni kell. Nem szabad várni a megfelelő pillanatra, nekem kell azzá tennem. Hogy bármennyire is ragaszkodik valaki hozzám és nem akarom őt megbántani, néha csak úgy lehet vége az egésznek. Hogy barátokra mindig szükségem van. De egyedüllétre is elég gyakran. Hogy nem akkora bűn, ha napokig nem írok vissza egyeseknek. Hogy milyen jó dolog a vörös haj és, hogy mennyi srácnak bejön. Hogy néha egyedül elmenni valahová, sokkal jobb, mint másokkal. Hogy táborozni el kell még mennem. Hogy, ami az elején nehéz, a végén azt fogom mondani, hogy megérte. Hogy az emlékek utólag úgyis megszépülnek. Hogy nem kell szoronganom egy társaságban, csak mert más vagyok, mint ők. Hogy ha nagyon dobog a szívem akkor mélyeket kell lélegeznem. Hogy a disco-k nem biztos, hogy mindig az én legjobb választásaim. De amikor erre rájövök akkor sokan segítenek. Hogy az Ikeában is össze lehet futni jó fej srácokkal. Hogy ha soha nem nézek ki a gép mögül, akkor ideragadok. Hogy állatkertbe kényelmes cipőben kell menni. Hogy a gólyatábor nem olyan szörnyű.
Hogy a nyár a legjobb dolog az életben.
És most holnap besétálok azon az ajtón, nem azt jelenti, hogy minden gáz lesz. A gimi még csak most kezdődik. És az élet még előttem van. A nyár meg mögöttem és el kell engednem. Mert végül is, ki tudja. Ki tudja, hogy a 2017-es nem lesz-e jobb?
Én nem tudom, de izgatottan várom, hogy mit hoz a jövő. De most kilenc hónapig az iskolában leszek lelkileg is. Mert azt is ki akarom élvezni.
Köszönöm 2016. nyár! Király voltál!
Én is 9.d-s leszek!! :o (tavaly is 9.-es voltam az ötéves miatt, csak hogy értsd, amit később írok)
VálaszTörlésOké, megfogtam a lényeget, de értelmesebb gondolataim is vannak a posztról lentebb :D
Nagyon nagy bánattal jár elengedni egy osztályt, főleg ha 8 éven át majdnem minden nap egymás fejét néztétek, ugyanakkor szerintem - örömmel mondhatom, hogy - a gimi sokkal jobb, mint az általános. Itt nem kell elviselned, akiket utálsz, csak ignorálod őket és máris boldog mindenki. Ráadásul a mi osztályunkban szerintem meglehet találni az igazi egyéniségeket, akiknek nagyon érdekes személyiségük van, és azokat, akikkel jól ellehet szórakozni a 4-5-6 éven át, amíg ott vagy. Lehet, hogy ez azért van, mert a 8 év után mindenki rájön arra, ki is ő valójában, és hogy ha elrontott valamit, akkor azt hogyan kezdje jól, mikor 9.-ben tiszta lapot kap.
Egyébként pedig gratulálok a nyárhoz (chellenge completed!), nekem tényleg 0-24-ben alvós volt ez a pár hónap, és a végére már egy kissé bántam, hogy nem csináltam több mindent. De nem baj, holnap is lesz nap!
Sok sikert az első naphoz, és a gimihez! Állj hozzá pozitívan, és minden jól fog elsülni! :)
P. S.: Bocsi a kisregényért! :D
Szia. Igazából köszönöm a bíztatást és azt, hogy leírtad nekem ezt az egészet.:) Őszintén bevallom ma, a gimi előtt egy nappal már egyáltalán nem izgulok. A ballagásom utáni időszakban csak nagyon megijedtem, olyan elveszettnek éreztem magam. Ám ez mára teljesen megváltozott. De azért köszönöm:)
TörlésNeked is sikeres tanévet kívánok:)
UI: 9/D pacsiiii:D
Anna